Jó régóta ki szerettem volna próbálni, hogy milyen, ha a fasírtot nem olajban, hanem a sütőben sütöm meg.
Ez is megtörtént és elmondhatom, hogy nagyon jó!
Bátran ajánlom azoknak, akik még nem próbálták.
Fasírt:
kb. 50 kg darált hús (nálam pulyka volt)
2 egész tojás
2 zsemle tejbe beáztatva, és kinyomkodva
2-3 gerezd fokhagyma lereszelve
só
bors
pirospaprika
majoranna
A hozzávalókat jó alaposan kézzel összekeverjük egy tálban, pici zsemlemorzsát is adhatunk hozzá, ha úgy érezzük.
Kis golyókat formázunk belőle, zsemlemorzsában meghempergetjük, és mehetnek is a sütőpapírral bélelt gáztepsire. Olajjal minden fasírtot, mindkét oldalán bekenünk, majd betesszük az előmelegített, kb. 180 fokos sütőbe.
Én egyszer megforgattam mindegyiket, és amikor már szép volt a színük, kivettem.
Nem írok sütési időt, egyrészt, mert nem figyeltem, másrészt, mert minden sütő más.
Biztonságból azért egyet mindig kettévágok és megnézem, jó-e.
Ha nem, legfeljebb még visszateszem.
8 megjegyzés:
JUJ mesésen néz ki
Ezt köszönöm, utálom az olajban sütést! Megcsináljuk!
Köszönöm Lányok :))
Én is örültem, hogy végre rászántam magam, ezentúl csak így fogom sütni.
Ej, de guszta!
De jó! Én még csak muffinformában és egyben sütöttem fasírtot, így nem próbáltam, de már tuti, hogy fogom... :)
Ildy, köszi :))
Egycsipet, örülök neki. Nem fogod megbánni :)
Imádjuk a fasírtot, mindenképp ki fogom így is próbálni :)
A karácsonyi fejléced pedig mesés ;)
Szia Zsiri :)
Köszönöm szépen, aranyos vagy :)
Tényleg nagyon jó, ezentúl én is csak így fogom sütni.
Megjegyzés küldése