csütörtök, január 28, 2010

Téli saláta sütőben sült fűszeres krumplival




Gyors, egyszerű, finom és vitamindús :)
Mi kell még?

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
Néhány szem krumplit meghámoztam, darabokra vágtam.
Fogtam egy sütőzacskót, beletettem a krumplikat + 1 db vöröshagymát pucoltan, darabokra vágva és néhány gerezd fokhagymát (pucolva szintén).
Az egészet meglocsoltam egy kevés rozmaringos olívaolajjal, sóztam, borsoztam, szórtam rá őrölt koriandert, majorannát és dobtam rá egy kis darabka vajat is.
A sütőzacskó végét megkötöztem, megszúrkáltam hústűvel (mármint a sütőzacskót) és mehetett is a sütőbe.
Amikor már puhák voltak, felhasítottam a kis csomagot egy késsel és kicsit megpirítottam az egészet.


A saláta a következőkből állt:
- kis darab fehér káposzta apróra vágva
- szintén kis darab lila káposzta apróra vágva
- 2 szem paradicsom felkockázva
- fehér retek felkockázva
- 5 szem mini piros retek (egy csomagban voltak, olasz miniatűr retkek, nem bírtam otthagyni, annyira aranyosak voltak - és finomak is)
- kígyóuborka felkockázva
- egy csomag mini mozzarella
- maradék piros kaliforniai paprika felkockázva

A zöldségeket egy tálban összekeverjük, sózzuk, borsozzuk.
Most kevés bazsalikommal is megszórtam.


Öntet:
- 1 kis doboz natúr joghurt
- 2 gerezd fokhagyma lereszelve
- frissen facsart citromlé (nem kell sok)
só, bors, egy csepp méz, kevés olívaolaj

Mindezt alaposan összekevertem és ráöntöttem a salátára.

Jó étvágyat!

szerda, január 20, 2010

Magos bucik






Ezeket a kis bucikat is már régóta terveztem megsütni.
Olyan hívogatóan néztek ki Mohánál :))
Köszi Moha a receptet, nagyon finomak lettek :)


Hozzávalók:


25 dkg rétesliszt
10 dkg teljeskiőrlésű liszt (lehet búza / rozs)
15 dkg finomliszt (egy része nálam fehér tönköly)
3 ek. burgonyapehely (nekem nem volt, kihagytam)
150 ml tej
200 ml víz
100 ml olaj
2,5 dkg élesztő (szárítottat használtam)
csipet cukor, aszkorbin (aszkorbint nem kaptam, így ezt is kihagytam)
1 csapott ek. só
tetejére magok,(szezám-, len-, napraforgó- ,tökmag, zabpehely) vagy reszelt sajt



A hozzávalókból a gép lágy tésztát dagaszt, amit egy tálban langyos helyen duplára kelesztek. (kb.40-45 perc)
Kiborítom egy jól belisztezett deszkára és ellapogatom kétujjnyi vastagra, nagyjából téglalap alakúra.
Lekenem tojásfehérjével a tetejét (vagy csak vízzel jól bespriccelem) megszórom a magokkal / reszelt sajttal (ha vízzel dolgozom akkor újra lespriccelem). Pizzavágóval vagy éles késsel kockákra vágom és sütőpapíros tepsire teszem őket.
Hagyom még 15 percet kelni, ezalatt bemelegítem a sütőt 180 fokra és kb. 20-25 perc alatt megsütöm őket.


Nekem 10 darab lett.
Egy-kettő kicsit behorpadt középen, a formázás sem lett tökéletes, de majd belejövök :))
Ízre viszont szuper!!!

Update: Azóta készítettem mégegy adagot, ami tovább kelt és még finomabb lett :)))))
Úgy látom, gyakori lesz nálunk ez a kis buci :))



kedd, január 19, 2010

Rántott sajt "mackósajtból" :))





Imádjuk a rántott sajtot, az biztos. Mivel nem igazán eszünk más rántott jellegű dolgokat, így ez bőven belefér úgy gondolom.
Én a dupla panírozásra és forró olajra esküszöm, tehát liszt+tojás+morzsa, majd megint tojás+morzsa.
Ezután mehet is a jó forró olajba, amiben pirulásig sütöm őket.

Most a hagyományos sajtok mellé sütöttem egy kis "mackósajtot" is, ami igazából az a tehenes francia sajt volt (La vache qui rit), nem jut eszembe a neve, mert mackót nem kaptam.
Csináltam dupla panírosat is, meg simát is, egyik sem folyt ki.

Nagyon finom, kicsit macerás a picurka háromszögeket panírozgatni, de megéri :))

Nem bírom ki, hogy a sajt mellé ne egyek valami lekvárfélét, újabban egy nagyon finom üveges vörösáfonyát találtam, a Rolnik cég gyártja és a Metro-ban lehet kapni, máshol legalábbis én még nem találkoztam vele.
Pontosan vörösáfonya szirupban és nagyon finom.

Jó étvágyat :))






hétfő, január 18, 2010

Lúdanyó rózsaborsos keksze





Végre idáig is eljutottam.
Ez az a bizonyos rózsaborsos keksz, amit kedves Lúdanyó hozott még a decemberi GBT-re és ami nekem nagyon ízlett.
Írtam már, hogy nem igazán rajongok a kekszekért, de ez megváltozni látszik, íme rá a bizonyíték.
A tarsolyomban még ott lapul KicsiVú keksze is, azt is hamarosan elkészítem, valamint Kriszti nérója, amihez még lelkierőt gyűjtök plusz nyomózsákot, valamint barátkozom a 47 dkg vaj mennyiségével :)))


Egy baj volt csupán....nem volt tisztán rózsaborsom, csak tarkaborsom, abból válogattam ki a rózsákat és sajnos elég kevés volt benne, így 1 teáskanállal ment bele.
Így is nagyon finom, vajas, omlós kekszeket kaptam.
Köszönöm Lúdanyó :))



Hozzávalók:


170 gr puha vaj
287 gr finomliszt (a nagy része nálam fehér tönkölyliszt volt)
5 púpos ek. vaníliás porcukor
2 tk. rózsabors
1/2 tk. cukor
fél rúd vanília


 Mozsárban törjük össze a rózsaborsot a fél teáskanál cukorral.
 A puha vajat keverjük habosra a cukorral.
 Adjuk hozzá a rózsaborsot és a vanília kikapart magjait.
 Gyúrjuk hozzá a lisztet és formáljunk belőle golyót.
 Tegyük a tésztát egy órára a hűtőbe.
 Melegítsük elő a sütőt 190 C fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt.
 Nyújtsuk ki a tésztát kb. 0,5 cm vastagra és szúrjunk ki belőle tetszőleges formájú kekszeket. Sorakoztassuk a kekszeket a tepsin.
 Süssük 12-13 percig a kekszeket, vigyázzunk ne süssük túl őket.
 Félig csokiba is márthatjuk a kekszeket.

Nekem eléggé tört a tészta, ez normális?




csütörtök, január 14, 2010

Tejszínes - korianderes kukoricakrémleves




Nagyon szeretjük a kukoricakrémlevest, mégsem készítem gyakran, de most szerencsére eszembe jutott.
Nagyon egyszerű elkészíteni, gyorsan megvan és cserébe egy nagyon finom, ízletes levest kapunk.
Aki nem szereti a koriandert, ki is hagyhatja nyugodtan, mi imádjuk, a steak burgonyához is szoktam használni.
Még a Metro-ban vettünk egy elég nagy dobozzal (őröltet), úgyhogy egy ideig elég lesz, azt hiszem.


Egy közepes fej hagymát apróra vágunk, olaj-vaj keveréken megpárolunk.
Amikor jó a hagyma, kb. 30 dkg kukoricát (ha konzervet használunk, előtte leöblítjük, lecsöpögtetjük) rádobunk, összekeverjük, és felöntjük olyan 1/2 liter vízzel.
Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük (koriander, ízlés szerint), puhára főzzük.
Ezután levesszük a tűzről, botmixerrel pürésítjük.
Ilyenkor, van, aki még le is paszírozza, én nem szoktam, szeretjük, ha kissé darabos a leves.
Megy vissza a tűzre, majd hozzáöntünk 2 dl tejszínt, összeforraljuk és kész is.
Tálalásnál megszórhatjuk reszelt sajttal, levesbetéttel, ki mit szeret.
Jó étvágyat!

szerda, január 13, 2010

Kivirágzott






Ezt a gyönyörűséget még valamikor tavasszal kaptam ajándékba, most - még egy év sem telt el -  megint virágzik.
Gyönyörű. Imádom.
Eddig kb. 11 bimbó van rajta, kettő már kinyílt :))







hétfő, január 11, 2010

Díj





Nagyon kellemes meglepetésben volt részem ma reggel :)))
Loritól és DeeDee-től is megkaptam a Kreatív Blogger díjat.
Nagyon örültem neki, és meg is lepődtem rendesen.
Lányok, köszönöm szépen, aranyosak vagytok :))

A szabályok:


1. Be kell linkelnem akitől kaptam,
2. Írnom kell magamról 7 dolgot amit mások érdekesnek találhatnak rólam
3. Tovább kell adnom 7 "blogbarátnak"
4. Be kell linkelnem őket
5. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjról.



Hét dolog rólam

1. Imádom az állatokat, volt is kutyám, aki sajnos már nem él pár éve. Azóta is rettenetesen hiányzik.
2. Régóta van jogsim, mégsem vezettem egy centit sem azóta. Nem vagyok rá büszke, és tervben is van a gyakorlás/újrakezdés :))
3. Túl érzékeny vagyok, ami a mai világban egyáltalán nem szerencsés.
4. Nagyon pesszimista voltam, de az utóbbi években próbáltam ezen változtatni, úgy érzem sikerül is.
5. Nagyon izgulós vagyok, ez sem túl jó dolog. Vizsgák előtt régebben teljesen kikészítettem magam.
6. Álmom egy gyönyörű ház nagy konyhával :)))
7. Nehezen viseltem a változásokat, de ez is javulóban van. Az élet rendje is ez.


Igaz, hogy már szinte majdnem körbejárt, de azért akiknek továbbküldöm a díjat:


Köszönöm mégegyszer!

szombat, január 09, 2010

Currys csirke és változatai




Régebben már írtam a currys csirkéről, azóta számtalan változatát elkészítettem.
Nagyon szeretjük, viszonylag gyakran esszük is.

A legelső változatban csak csirke volt, meg kukorica, azóta csináltam már húsmentesen is párszor, gombával, kukoricával, csicseriborsóval (üveges volt, nem kellet főzni, csak lecsöpögtetni alaposan).
Készülhet full extrásan is, mint most:  csirke, gomba, kukorica, csicseriborsó, valamint csirke, gomba, kukorica változatban is.

Aki szereti, ananászdarabokkal is dúsíthatja.
Lisztet már nem keverek a tejfölbe, maximum egy kevés keményítőt, de azt sem mindig.
A recept ugyanaz, mint amit már leírtam.

Én a rizsbe külön keverek magamnak egy kis mazsolát is, nagyon szeretem így.

Nagyon egyszerű, gyors és laktató étel.

csütörtök, január 07, 2010

Filmes játék

Krisztina és Lori is játékba invitált, köszönöm nekik :))
Nagyon szeretem a filmeket, nehéz is ötöt kiválasztani, de megpróbálom.
Moziba járni viszont nem annyira szeretünk, inkább otthon mozizunk.
Velem amúgy sem túl jó mozizni, mert már szinte mindenen bőgök.
Elég rég volt, amikor megnéztük az A.I. Mesterséges értelem című filmet (Haley Joel Osment az egyik főszereplő)....húúúú, hogy néztem ki moziból kifele jövet, kibőgött, vörös szemek, vörös orr...
Ezt inkább otthonra tartogatom.
Pedig nem voltam mindig ennyire bőgős, úgy látszik a korral jár :)

Lássuk akkor az öt kiválasztott filmet:


1. Igazából szerelem



Hát igen, ez egy örök kedvenc nálam, az is marad, azt hiszem.
Ahogy néztem, elég sokan látták, ismerik.
Karácsonyos, romantikus, szerelmes film, pont ilyen bőgősöknek, mint én.


2. Kelekótya karácsony, Karácsonyi vakáció




Van olyan ember, aki nem ismeri a Griswold családot (Karácsonyi vakáció)?
Szerintem nem igen.
Szeretem a karácsonyi filmeket, ezért is írtam ezt a kettőt együüt a 2. pontba.
Nekem hozzátartozik a karácsonyhoz, hiába láttam 25x mindegyiket :))
Mindkettő alap karácsonyi darab.


3. A remény rabjai




Stephen King regényéből készült dráma, szerintem az egyik legjobb film a világon.
A vége is iszonyat jó, csak annyit mondok, aki még nem látta, nézze meg!


4. Lottózsonglőrök

Imádom az angol filmeket, meg az angol humort is.
Mivel Kriszta már írta az Eltakarítónő filmet, én ezt választom, ami ugyanúgy kedvencem.
Álmos ír falucska, mindössze 52 lakossal.
Ám ebben a falucskában nyeri meg a 7 millió fontos lottófőnyereményt Ned Devine, aki viszont rövid időn belül elhalálozik.
Rokona nincs, így a pénz sem lesz senkié.
A falu pedig összefog, hogy túljárva a lottótársaság eszén felvehessék a hatalmas összeget.
Nagyon jó kis film.


5. Lesz ez még így se!



Na, mégegy romantikus film :))
Ez van.
Nem tudom, de ezt a filmet Jack Nicholson-ra szabták szerintem.
Egy mániákus, kiállhatatlan embert alakít, aki az embereket is gyűlöli.
Aztán persze  megváltozik.
Imádom, főleg a kutyát :))
Nagyon sokszor láttam, de mindig újra meg tudom nézni.


Ennyi lenne röviden. Köszöntem a játékot!

Az én Angyalkám :)



Így január elejére a mi Angyalkáink is eltaláltak egymáshoz, ugyanis az történt, hogy Lorival egymás Angyalkái voltunk :))
Egy-két akadály felmerült, de végülis célbaért mindkettő és ez a lényeg.
Csodás csomagot kaptam, tele mindenféle földi jóval.
A csomagolás is gyönyörű volt, a kosárban megbújt ágacskák még mindig illatoznak.

S hogy mik voltak a csomagban:

- karácsonyi birsalmakompót
- körtebfőtt
- házi paradicsom olaszosan
- nektarin-birs-fahéj lekvár
- sárgabarck lekvár fahéjjal
- szilva jam
- sárgabarck lekvár
- mini zöld paradicsom savnyúság.

Mindegyik nagyon gusztusos, alig várom, hogy felbontsam őket, de még mindig a fa alatt pihennek a kosárkájukban :))

Kedves Lori, nagyon szépen köszönöm a csodás ajándékokat :))))







hétfő, január 04, 2010

Granola - Müzli házilag




Ezt is decemberben készítettem, még Édesem oldalán néztem ki. Köszönet érte.
Amúgy is imádjuk a granolát. Jó kis ajándék lett belőle :)
Bár legközelebb kevesebb olajat, meg mézet teszek bele szerintem.
Viszont nagyon, nagyon finom, csak ajánlani tudom.
"E" betűktől mentes :))
Azért bemásolom a receptet, hogy itt is meglegyen.



Granola / Most fél adagot készítettem, tehát mindennek a felét vettem.



500 ml zabpehely

300 ml mandulapehely (vagy szeletelt mandula)

150 ml kókuszreszelék

egy csipet só

125 ml olaj

125 ml méz

125 ml szárított áfonya

125 ml kandírozott narancs - + kandírozott citrom is ment bele

10 dkg fehér csoki, apró kockákra vágva - csoki elmaradt.



Viszont, mivel kaptam  isteni kókusz chipset (hurrá!), azt is tettem bele bőven.
Amúgy simán csak elrágcsálni is nagyon jó.


Először összekeverjük a zabpelyhet, a mandulát, a kókuszt és a sót.
Utána az olajat és a mézet öntjük össze, ami mehet is zabpelyhes tálba.
Egy sütőlapra sütőpapírt teszünk, arra pedig jöhet a keverékünk jól szétterítve.
Betesszük a 190 fokos sütőbe 20 percre.
Sütés közben néha meg kell keverni, különben odaég.
Tényleg nagyon kell rá figyelni, mert az egyik pillanatban még aranybarna (ami jó), a következőben pedig már fekete (ami nem jó).

Ha elkészült, megvárjuk, hogy jól lehűljön, és ekkor mehet hozzá az utolsó három hozzávaló is.